A Duna parton s�t�lt, sz�v�ben a m�r megszokott, ismer�s �rz�ssel. A nap egy aranys�rga sz�nyegg� var�zsolta a foly�t, melyen haj�k s�t�ltak. A f�st�lg� k�m�nyek olyanok voltak, mint a b�szke sz�n�szek, akik szivarral a sz�jukban, p�f�kelve ballagtak a sz�nh�z bej�rata fel�, a kiter�tett sz�nyegen. A h�zak �m�lkodva, csod�lva, rezd�letlen�l n�zt�k a habok b�szke sz�n�szeit. Esz�kbe villant a gondolat, hogy �k is mennyire sz�vesen lejten�nek v�gig ezen az aranys�rga lepelen, de nem tehetik. Soha nem �rhetnek el hozz�juk, a f�ldbe �gyazt�k �ket, nincs megold�s, nincs menekv�s. A nap sugarai csillog�v� var�szolja a szem�ket, egy egy k�nnycsepp is leg�rd�l, nem csoda, hisz �let�k v�g�ig arra vannak k�rhoztatva, hogy ezt a f�ny�z� menetet n�zz�k �jra �s �jra.

� is egy�tt �rzett vel�k. � is olyan volt mint a h�zak. Tehetetlen. Nem tehetett semmit az�rt, hogy el�rje a haj�kat vagy ak�r a f�stj�ket �rezze. Minduntlan n�zi, de el nem �rheti �ket. Sz�v�ben az ismer�s �rz�s �jra fellobbant. Ez az �rz�s olyan, mint a g�r�g t�z, soha el nem alszik. Nem tudja eloltani csak visszatartani �s lecsillap�tani. Az esze folyamatosan vizes v�dr�ket hord r�, egyre csak locsolja, de csak arra k�pes, hogy egy egy pillanatra eloltsa, hogy egy egy pillanatra azt az ill�zi�t keltse, most el fog aludni, most v�ge lesz. Ezekben a r�pke, szinte �szrevehetetlen pillanatokban j�n meg a boldogs�g. Hisz a boldogs�g f�l a t�zt�l, de amint a t�z meghal, �jra van b�tors�ga visszat�rni, bet�lteni a t�z hely�t. Viszont a t�z �jra fellobban �s akkor a boldogs�g elmenek�l, elt�nik, mintha soha nem lett volna. Minden kezd�dik el�r�l. Az elme f�radts�gos munk�val �sszegy�jti a vizet a v�d�rbe, le�nti a t�zet majd mikor l�tja, hogy megint nem siker�lt, �jrakezdi. 
�s b�r az elme nem �rz�keli a b�natot, nem rem�nykedik ez�rt nem  is csal�dik, a l�lek minden t�zolt�sban elf�rad, rem�nykedik, csal�dik �s s�r�l. Ki tudja meddig mehet ez. El�r�l �jra �s �jra �s �jra, �jra....

Az �t el�rt a Margit h�dhoz. Ott folytatta az �tj�t, hisz mindig is szeretett a h�don s�t�lni. Kellemes b�r er�s sz�l f�jt. Szerelmesek kapaszkodtak egym�sba, bosszankodva haladtak el�re, a sz�l meghi�s�tja b�k�s �ldog�l�sukat a h�don. Nem �gy mint Neki. Egy mag�nyos ember sz�m�ra  �d�t� �s b�k�t ny�jt� sz�l volt ez. �lvezte ahogy lobogtatja haj�t �s ruh�j�t, sz�vesen ment vele szemben. Mindig is szerette a szelet, a leveg�t. Ha a n�gy alap elem k�z�l v�laszthatna, az er�s, rend�thetetlen, szesz�lyes �s szabad leveg�t venn� t�rs�ul. �gy �rezte, meg�rtik egym�st.
Csak �llt ott, a h�don, n�zte az arany sz�nyeget maga alatt �s azt k�v�nta b�rcsak �t is felkapn� a sz�l �s meg�rinthetn� kez�vel  a sz�nes selymet.