Kezdenek kicsit �t�rt�kel�ni bennem a dolgok. Term�szetesen ezt � nem veszi �szre, mi�rt is venn�, hiszen nem �rdekli.Azon gondolkodom, hogy ha ennyire nem sz�m�tok akkor �n mi�rt t�r�m magam. Na de hagyjuk is.

Kicsit furcsa �rz�sem t�madt, ilyen tal�n m�g nem is volt. �gy �rzem, hogy nem lenne r�m b�szke a kisl�ny aki voltam, arra a l�nyra aki most vagyok. Olyan �rz�sem van, mintha elpazaroltam volna az �veimet, b�r m�g nem volt sok, de m�r azt a keveset is. Ha szorgalmasabb vagyok vagy t�bb energi�t fektetek a dologba, most tal�n m�r a m�sodik nyelvizsg�mmal b�szk�lkedhetn�k. Persze, van kifog�som: nem mennek a nyelvek. De sajnos ez nem kiel�g�t�. Valami�rt azt �rzem, hogy a bar�taim k�z�l, akikt�l m�r elb�cs�ztam, �n vagyok ha nem is az egyetlen, de az egyik, aki nem b�szk�lkedhetne az el�rt sikereivel. Olyan ez mint amikor sok �v ut�n oszt�lytal�lkoz�ra megy az ember �s mindenki a p�rj�val, f�rj�vel az oldal�n, gyerekei fot�j�val a zseb�ben �rkezik �n pedig ott �llok egy sarokba egyed�l, �res zsebbel, kisl�nyk�nt, egy olyan ruh�ban amir�l azt hiszem, hogy j�l �ll, mert 10 �vvel ezel�tt j�l �llt volna. Nem hisztek nekem? N�zz�k sorba: b�r v�gigfutottam a gimn�ziumi �veimet nem dicsekedhetek komoly tapasztalatokkal,  komoly kapcsolatokkal (nem komolyakkal se), eredm�nyekkel, versenyekkel, elismer�sekkel. Nincsenek j�v�beli terveim �s ugyanolyan szerencs�tlen �s tehetetlen vagyok mint  5-ben. Akkor volt kifog�som r�: kicsi vagyok. De most? Semmi. Nincs r� semmi indokom, hogy mi�rt csak itt tartok, ahol tartok.
Sz�val �gy �rzem magam most. Kicsit rosszul. 
Majd lesz valahogy.....
Lizy